Pénztörténet

Szapolyai János (1526-1540) pénzverése

Az utolsó nemzeti király pénzverése a magyar pénztörténet egyik legérdekesebb fejezete. Mivel a királyi pénzügyigazgatás iratai szétszóródtak, sok a találgatás és a feltételezés - jószerével az ellenfél, I. Ferdinánd király (1527-1564) propagandairataira és az elfogult kortársakra vagyunk utalva. Az előadásban azokra a kérdésekre keressük a választ, amelyeket a magyar pénztörténetírás mind a mai napig nem tudott megnyugtatóan megválaszolni: rossz minőségűek voltak-e János király pénzei? Szétesett-e az utolsó nemzeti király pénzügyigazgatása? Rossz gazdája volt-e a királyi jövedelmeknek a János-párt? Ha mindezt teljességgel megválaszolni nem is tudjuk, abban bízzunk, hogy a megoldáshoz közelebb jutunk majd.

A felkelés háttre, története

Nemrég sikerült beszereznem egy az első zsidó felkelés idejéből származó érmet, és mivel a felkelés leverésének emléket állító római érmem már régebb óta megvan, ma ezekről írok. Az első zsidó felkelés a Római Birodalom ellen 66-73 között zajlott, és több régi feszültség robbanása okozta a háború kezdetét. Nagy Heródes halála után Kr.u. 6-ban Júdea tartományt nem adták zsidó király kezébe hanem un. procuratori tartományt szerveztek belőle, élén a porcurator helytartóval, aki a magasabb rangú szíriai kormányzó alá tartozott.

A zsidó tartományt mindig is nehéz volt irányítani, az összes római tisztségviselő megszenvede az oda való kinevezését. A helyi görög és zsidó lakosság, valamint a római katonaság közötti ellentétek az egyisten- és többisten hívő vallási, valamint nemzeti, pénzügyi, jogi problémák miatt éleződtek ki. A rómaiak mindig is a görögöket támogatták, mivel ők jóval alkalmazkodóbbak voltak és az idegen uralmat jobban kiszolgálták.

Kr.u. 66-ra az ellentétek odáig fajultak, hogy a provincia fővárosában Caeserea-ban elvették a zsidóktól a polgárjogok, azaz minden politikai tevékenységtől eltiltották őket. Erre elhagyták a várost, megbénult az élet. Mire a helytartó, Gessius Florus visszaparancsolta az embereket, majd legyilkoltatta a zsidó lakosságot. Erre tartományszerte kitört e felkelés, sorra győzték le a római seregrészeket, Nero pedig Vespasianust bízta meg a felkelés leverésével.

A harcok nehézségét mutatja, hogy az ókori világ egyik legjobb hadseregének 7 évébe telt mire végképp megtörte az ellenállást. 70-ben elesett Jeruzsálem, 73-ban pedig az utolsó erőd Masszada is.

Az érmek

A zsidó felkelés érme

A különböző római tartományokat sokféle módon irányították, többféle tisztségviselő, különféle jogosítványokkal felruházva, mindenféle elnevezéssel. A zsidó tartományokat Kr.u. 6-41 és 44-66 között a rómaiak procurator-ok révén kormányozták (a leghíresebb közöttük Pontius Pilatus). Ők saját helyi, kis értékű érmeket bocsájtottak ki. Ezek átlagos ára ma közepes tartásban 20$ körül mozog, de a leghíresebb helytartóé, Pontius Pilatusé szép állapotban ennek a tízszerese.

Kr.u. 58 után nem veretek több procurator-i érmet, valószínűleg mert ebben az évben rengeteget adtak ki és többre nem volt szükség, 66-ban pedig kitört az első zsidó háború (amit még kettő követett 135-ig). Az elsőt Nagy Háborúnak is hívják és 66-73 között igen sok bajt okoztak a rómaiaknak.

A bronz prutah-ok (B497, B498) az utolsók azoknak a kis értékű fillérkenek a hosszú sorában ami VII. Antiochus Kr.e. 132-ben kezdett kiadni. A B497 - ami a képen is látható - feliratai:

- előlapi felirat: Második év, középen pedig egy fedél nélküli amfóra látható

- hátlapi felirat: Sion szabadsága (vagy felszabadulása), középen pedig egy szőlőlevél

Katalóguskép:

(A B498 típus ugyanez, csak egy évvel későbbi, ezért "Haramdik év" felirat van rajta, az amfórát pedig fedéllel ábrázolták). A "Második év" utal arra, hogy a felkelés második évében verték, azaz 67-68-ban. Az amfóra valószínűleg egy olajos korsó, amiből a menórákat töltötték újra. A hátlapon ábrázolt szőlőlevél illetve a szőlőből készült bor pedig magát Izrael népét jelképezi a Zsoltárok és Izaiás könyve alapján. A jelkép bizonyítja, hogy a zsidók Isten választott népe.

"Kihoztál Egyiptomból egy szőlőtövet, és népeket űztél el, hogy elültesd." (Zsolt 80,9)

"Igen, a Seregek Urának szőlője Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvénye." (Iz 5,7)

Vespasianus érme, IVDAEA CAPTA

Miután 70-ben a rómaiak elfoglaták Jeruzsálemet és lerombolták a Templomot, a győzelem emlékére elkezdték kibocsájtani a IVDEA CAPTA feliratú érmeket (jelentése kb: Júdea elfoglalása). Vespasianus és két fia alatt 25 évig tartott ezeknek a verése többféle hátlappal főleg római szimbólumokkal: Victoriával, győzelmi jelvényekkel, a legyőzötteket mutató alakokkal.

A gyűjteményemben lévő érme előlapján Vespasianus van (IMP CAESAR VESPASIANVS AVG), a hátlapján pedig egy elég jellegzetes jelenet: a megvert Júdeát ábrázoló nőalak ül legyőzött testartásban, egy római trófea alatt. Alul a felirat: IVDAEA. Egyes értelmezések szerint az alábbi bibliai részre utal ez a hátlap, bár én kétlem, hogy a rómaiak egy legyőzött kis néptől vettek volna át ilyen fontos győzelmi szimbolumokat:

"Kapui gyászolnak majd és szomorkodnak, és ő ott ül a porban elhagyottan." (Iz 3,26)

Az érmek értéke

A zsidó felkelés érméjét 35$-ért vásároltam, ez kb 8000ft 2013 áprilisi árfolyamon. Vespasianusnak ez a dénárja igen keresett, ennél egy kicsivel szebb állapotban egy magyar webáruházban 40 ezerért láttam, ami szerintem azért túlzás, valahol 10-20 ezer közé tenném az értékét. VF-XF állapotban viszont valóban több száz dollárt kérnek érte.

Források:

A szentírási idézetek a Katolikus Bibliából valók, Szent István Társulat, Budapest 1996

Richard Plant: A numismatic journey through the Bible, London 2007, 170. oldal

Ferenczy-Maróti-Hahn: Az ókori Róma, Budapest 1998

Havas-Hegyi-Szabó: Római történelem, Budapest 2007

Győző és legyőzött:

Numizmatikai szakirodalom

Hóman Bálint (1885-1951) a két világháború egyik legjelentősebb magyar történésze, aki kúlturpolitikusként is jelentőset alkotott, mi mégis inkább a történésznemzedékeket a mai napig meghatározó legendás könyveiről ismerjük: Magyar történet, Ősemberek, ősmagyarok, stb. Ezek között szerepel a középkori magyar pénzverésről szóló alapműve a Magyar pénztörténet. Ez a bejegyzés erről szól.

Az először 1916-ban, a Tudományos Akadéméia által kiadott mű - és néhány korábbi tanulmánya - igen fiatalon meghozta számára a tudományos élet elismerését. A szocializmus alatt Hóman tiltott szerző volt, így pénztörténeti reprint könyve 1991-ben jelenhetett meg újra a Mecénás Kiadónál. Innen letölthető.

A reprint kiadás több mint 700 oldal, amiből kb 200 oldal függelék. Amint a tartalomból is látszik bőségesen foglalkozik a magyar pénzverés előzményeivel, az európai körülményekkel is, amelyek nélkül nem igazán lenne érthető a magyar fizetőeszköz története.

A stílus könnyed, mégis részletes, minden tudományos igénynek megfelel, rengeteg táblázattal, érmeképpel, függelékkel, forrással. Ami kicsit furcsa lehet, hogy a normálnál sötétebb papírra kék betűket nyomtattak.

Az Árpád-kori pénzveréssel foglalkozó numizmatikusok alapműve.

Tartalom:

Dr. Hóman Bálint: MAGYAR PÉNZTÖRTÉNET 1000–1325


MAGYAR PÉNZTÖRTÉNET
1000–1325
Írta
Dr. Hóman Bálint

Budapest
Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia
1916.

TARTALOM

    Előszó.
    A felhasznált oklevéltárak és forrásgyűjtemények jegyzéke.
    Bevezetés.
    I. rész. A középkori súlyrendszer.
        Első fejezet: A font.
        Második fejezet: A márka.
        Harmadik fejezet: Bajor, osztrák, cseh és lengyel márkasúlyok.
        Negyedik fejezet: Szent István fontja és a ravennai oklevél.
        Ötödik fejezet: Középkori magyar márkák.
            A budai márka.
            Erdélyi (szebeni) márka.
            Magyar márka (Béla király márkája).
            Esztergomi márka.
            Szepesi márka.
            Német (bécsi) márka.
            A márka magyarországi súlyfelosztása.
        Hatodik fejezet: A XV–XIX. századi magyar súlymértékekről.
        Hetedik fejezet: Táblázatok.
            A Magyarországon 1000–1874-ig használatos súlymértékek.
            Az Európai márkasúlyok.
    II. rész. Magyar pénztörténet.
        Első fejezet: Római és frank pénzrendszer.
        Második fejezet: A magyarok terménypénze és a „pensa auri”.
        Harmadik fejezet: Szent István pénzverése.
        Negyedik fejezet: A XI. századi pénzromlás és a herczegek pénzverése.
            A XI. századi pénzek metrológiai és finomsági adatai.
        Ötödik fejezet: A XII. századi aprópénz-korszak.
            I. Főtypus. Kereszt, karjaiban jegyekkel (vagy azok nélkül).
                1. Négy háromszöges őstypus.
                2. a) Változó jegyek.
                2. b) Díszes kereszt.
                3. Állandó jegyek.
                4. Jegy nélkül, a karok metszve.
                5. Küllős.
                6. (Ebből fejlődött):
                7. Belső kör nélkül, állandó jegyekkel: Nagy kereszt.
                8. Belső kör nélkül, állandó jegyekkel: Kis kereszt.
            II. Főtypus. Koronás királyi kép.
                1. Térdkép.
                2. Koronás fő.
                3. (Ebből fejlődött):
            III. Főtypus. Három kereszt s ebből alakult ábrák.
                1.
                2.
                3.
                4.
                5.
                6.
            A XII. századi pénzek metrologiai adatai.
        Hatodik fejezet: A XII–XIII. századi termény- és ezüstrúdvaluta.
        Hetedik fejezet: A friesachi denárok kora. 1200–1240.
        Nyolczadik fejezet: Az utolsó Árpádok és utódaik pénzverése. 1235–1308.
        Kilenczedik fejezet: A báni denárok. 1255–1325.
            A báni denárok
        Tizedik fejezet: A bécsi denárok. 1264–1338.
        Tizenegyedik fejezet: A cseh garasok és aranyforintok. 1301–1325.
        Tizenkettedik fejezet: A pénzverési regale.
        Tizenharmadik fejezet: A pénzverés és pénzváltás administratiója.
        Tizennegyedik fejezet: Adalékok Magyarország középkori árstatisztikájához. 1000–1325.
            a) Értékarány.
            b) Mértékek.
            c) Pénzérték- és ártáblázatok.
                I. A magyar és Magyarországon forgó külföldi pénzek aranyértéke.
                II. A számítási márkák aranyértéke.
                III. A „márka ezüst” aranyértéke.
                IV. Földárak.
                V. Kisebb földterületek – minden valószínűség szerint belsőségek – ára.
                VI. Telekárak.
                VII. Házárak.
                VIII. Szőlőárak.
                IX. Malomárak.
                X. Vegyes ingatlanok ára.
                XI. Néhány nagyobb birtok, uradalom ára. (A földterület nagysága nincs feltüntetve.)
                XII. Szolgaárak.
                XIII. Birtok és szolgák együttes ára.
                XIV. Lóárak.
                XV. Szarvasmarha- és disznóárak.
                XVI. Gabonaárak.
                XVII. Élelmiczikkek ára.
                XVIII. Ruházati cikkek, vegyesek ára.
                XIX. Vámtarifák.
                    1. Győri vámtarifa. 1255.
                    2. Németországba induló varasdi és verőczei polgárok vámkötelezettsége. 1209 és 1242.
                    3. Merenyei, kompolti és bertényi vámtarifák. 1276–1284.
                    4. 1306–1326. évi kisebb vámtarifák.
                    5. Budavári 1255. évi és gölniczi 1278. évi vásárvámtarifák.
                    6. Az 1288. évi esztergomi vásárvámtarifa.
                    7. A vámszedési jog értéke.
                XX. Földbér (census, terragium.)
            d) Ártörténeti következtetések.
    Függelék.
        I. Az európai súlymértékek XIV–XVIII. századi kereskedelmi kézikönyvekben.
            a) Pegolotti: La pratica della mercatura. 1340 körül.
                1. Párisi márka.
                2. Szicziliai aranyfont és nápolyi arany- és ezüstfont.
                3. Firenzei és ascolii font.
                4. Velenczei, padovai, friauli és zárai márka.
                5. Genovai, konstantinápolyi, perai, avignoni font, nimesi, marseillei és ferei kis font.
                6. Londoni tower márka, kölni, anconai, chiarenzai, barlettai, pugliai, messinai (szicziliai) barcelonai és castello-di-castroi (szardiniai) márka.
                7. Ciprusi márka.
                8. Pápai (római) márka.
                9. Sevillai márka.
                10. Ferrarai márka.
                11. Piacenzai, nimesi, mallorcai és montpellieri márka.
                12. Avignoni márka.
                13. Brüggei aranymárka, tournaii és ferei (champagnei) márka.
                14. Brüggei ezüstmárka.
                15. Brabanti (bruxellesi, antwerpeni) márka.
                16. Londoni aranyművesmárka.
                17. Bécsi márka.
                18. Bolognai ezüstfont.
                19. Pisai font és milanói kis font.
                20. Luccai font.
                21. Sienai font.
                22. Velenczei kis font és padovai font.
                23. Velenczei aranyfont.
                24. Velenczei ezüstfont (márkafont).
                25. Velenczei „libra grossa”.
                26. Római font.
                27. Anconai, chiarenzai, nápolyi, pugliai és barlettai kereskedelmi font..
                28. Cremonai font.
                29. Ferrarai font.
                30. Perugiai font.
                31. Zárai font.
                32. Raguzai font.
                33. Raguzai ezüstfont.
                34. Cattaroi font.
                35. Cattaroi ezüst font.
                36. Negropontei (euboeai) font.
                37. Barcelonai és mallorcai font.
                38. Nimesi, montpellieri nagy font, franczia font.
                39. Ferei font.
                40. Brüggei font.
                41. Londoni, brabanti (antwerpeni, bruxellesi, mechelni) font.
                42. Párisi 15 unciás font.
                43. Milanói nagy font.
            b) A müncheni udvari könyvtár XVI. századi codexe.
                1. Augsburgi márka.
                2. Bécsi márka.
                3. Nürnbergi „kölni”, lipcsei és frankfurti márka.
                4. Milanói márka.
                5. Lyoni márka.
                6. Antwerpeni márka.
            c) Schoapp: Europäische Gewichtsvergleichungen. Nürnberg, 1722.
        II. Metrologiai adatok.
            1. Karoling-pénzek súlyadatai.
                A) Római fontból vert denárok.
                B) Karoling-fontból vert denárok.
            2. Árpádkori magyar pénzek súlyadatai. (A C. N. H. sorrendjében.)
            3. Az Árpádkori magyar pénzek finomsági adatai.
        III. Wolfger passaui püspök 1203–1204. évi útiszámadásainak pénzváltási adatai.
            A) Olasz pénzek.
                1. Aquileiai denár.
                2. Velenczei denár.
                3. Veronai denár.
                4. Bolognai denár.
                5. Sienai denár.
                6. Pisai denár.
                7. Római „denarii provisini”.
                8. Milanói pénzek.
            B) Bajor-osztrák pénzek.
                1. Bécsi denár.
                2. Regensburgi (augsburgi, nürnbergi, werde-i) denár.
                3. Passaui denár.
                4. Schongaui denár.
                5. Friesachi denár.
        IV. Glossarium.
        V. A X–XIV. századi magyar pénztörténet bibliographiája.
            1. Irodalomtörténet, bibliographia.
            2. Folyóiratok.
            3. Forrásgyűjtemények.
                a) Éremtáblák és leírások, éremgyűjtemények, leletek.
                b) Oklevelek, törvények, középkori írók.
            4. Általános rész. – Összefoglaló művek.
            5. Különös rész.

Székesfehérvári XXVIII. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó

Ma voltam Székesfehérváron a címben megnevezett eseményen, amit minden évben várok, mint ahogy a legtöbb érme- és bankjegy-gyűjtő. Nagy hagyománya van a fejér megyei találkozónak, országos jelentőségű. Sajnos az idei kissé gyér volt, már ami az eladók és a vevők számát illeti, de a felhozatal sem nyerte meg tetszésemet. De nem keseregni akarok, vannak jobb évek, vannak rosszabbak, azért az állandó stabil eladók/gyűjtők ott voltak, én már előre tudom kihez érdemes menni. Érmet csak egyet vásároltam, meg pár tálcát a mindig jókedéjű Farkas Györgytől, aki a www.eremtarolok.hu oldalt működteti.

A helyszín:

Nagyobb térképre váltás

Székesfehérvári XXVIII. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó
2013. május 12. 8-12 óráig

Megyei Művelődési Központ és Művészetek Háza
8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.

Számomra a római kori érmék közül a III-IV-ik századiak a legizgalmasabbak, a nagy válsághoz és az azt követő megoldási kísérletekehez, reformokhöz köthetően. Ez az a korszak, ami hatalmas változásokat hozott a birodalom életében: tehetséges katonák felemelkedését és gyors bukását, a folymatos külső katonai támadásokat, a belső politikai-vallási váltásokat és az érmeken ezeket megjelenítő propagandát.

Ezért is fogok szándékaim szerint erről a korról több bejegyzést is írni, most mindjárt egy rövid kiegészítést az előző írásomhoz, mert úgy látom, hogy elég nagy keveredés van a gyűjtők körében is ennek a korszak érméinek az elnevezésében. Később írok majd egy átfogó elemzést a témában, most csak egy rövid lábjegyzet jelenik meg a GLORIA EXERCITVS posthoz.

A késő római kori pénzverés sok problémával küszködött. Ez jól látszik a használt címletek gyors értékcsökkenésében. A Diocletianus által bevezetett follis súlya és mérete hamar csökkeni kezdett, az eredeti kb 10 grammról Kr.u. 318-ra nagyjából az egyharmadára. Constantinus számára hamar világosság vált, hogy alapvető intézkedések szükségesek a helyzet stabilizálására.

Ekkor vezetett be egy új fajta érmet a follis leváltásra, aminek a neve: centenionalis. Az új billon érme súly kicsivel 3 gramm fölött volt, és a nyugati császárok által birtokolt területeken kezdték verni, majd Kr.u. 324-ben, Licinius bukása után ez kiterjedt a keleti részekre is. A centenionalis súlya 330-ban kezdett csökkeni kb 2,5 grammra, majd 336 végén 1,7 gramm lett a súlya, és ez szintén jól jelezte a pénzrendszer válságát (is). A GLORIA EXERCITVS hátlapú érmetípus egy volt a többféle centenionalisok sorában.

A reform Constantinus halála után még egy évtizedet késett, mire II. Constantius és Constans  Kr.u. 348-as pénzújítása lecserélte a centenionalist. Az új pénznem neve: maiorina lett, szintén billon kivitelben, és amit kezdetben két súlyban vertek:

- egész (4,5 és 5,2 gramm) maiorina

- fél (2,6 gramm) maiorina

A súly itt is gyorsan csökeknt 361-re, II. Constantius uralmának végére 1,9 grammra süllyedt.

Az elnevezésekkel azért is van baj, mert sok régebbi katalógus a maiorinákat centenionalisnak nevezi. Bonyolítja a helyzetet, hogy más-más okokból később több uralkodó is próbálta visszaállítani a régebbi címleteket. Egy rövid probálkozás volt Magnentiusé (350-353), majd kissé sikeresebb II. Julianusé (361-363). Ő a pogány vallás visszaállítási kísérletéről híres, amit a numizmatikusok körében a "bikás Julianus"-ként ismert érme (follis) megjelenésével propagált (ezzel is jelezte a keresztény korszak előtti értékekhez való visszatérést, ugyanis a follist tipikusan Diocletianushoz kötötték). Ez persze hamar bukott, de a centenionalis felélesztése 3 gramm súllyal meglehetősen tartósra sikerült: egészen az 5-ik századig verték (a gyűjtők AE3-al jelölik). Természetesen a súlya ennek is folyton csökkent: 395-ben próbálták újra eredeti súllyal kibocsájtani, és 379-ben megjelent a fél centenionalis amit AE4-el jelölnek, de hívják nummus-nak is és a korszak végére 1 gramm alá süllyedt.

Egész (felső sor) és fél maiorina: